December 5-én este ismét megérkezik a Mikulás Piliscsaba erdeibe, mi pedig ismét felkutatjuk a szánjáról leesett ajándékokat.
Az ide hatodik Sulikupa túránk következik. November 6-án, szombaton a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontját keressük fel.
Máris itt a negyedik Sulikupa túránk. Szeptember 18-án, a Piliscsabai Egészségnap és Sportágválasztó program keretében túrát szervezünk, ami az ínséges tavasz után a Sulikupa programjába is belekerül. Így lehetőség lesz még egy sulikupás pecsét begyűjtésére.
Találkozó Piliscsaba-Klotildliget vasúti megállónál 8:00-kor.
Végre, vagy sajnos véget ért a nyár. Ez azt is jelenti, hogy folytatódik a Sulikupa.
Szeptember 11-én, szombaton kerül megrendezésre az idei szezon 3. túrája.
Kiindulópont a Kétbükkfa-nyereg.
Találkozzunk 8.00-kor. Azért nem később, mert kilencre fullon lesz a parkoló.
A 2009 óta működő eseménysorozat célja, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természetjárást. Vegyék észre a természet szépségeit. Érdekes helyekre jussanak el és esetleg izgalmas túrákon vegyenek részt. A sorozatban a 2021-es év során a résztvevők kilenc vezetett (5-15 km-es) gyalogtúrán vehetnek részt. A gyerekek az első túrán kapják meg igazoló (pecsétgyűjtő) füzetüket. Ennek ára 1000 Ft/fő, ezzel járulnak hozzá az egész éves program költségeihez. Három túrán való részvétel után egy kitűzőt adunk emlékbe, aki pedig legalább 6 túrát teljesít és ezt az igazoló füzetében a megfelelő pecsétekkel igazolni tudja, névre szóló serleget kap elismerésül.