Azt gondolom, hogy aki ismer, az már a címből tudhatja, hogy miről is fog szólni ez a történet. Akinek nem ugrik be elsőre, az olvasson bele és hamar rá fog jönni. Ezt az írásomat nem egy szokványos túrabeszámolónak szánom, ha minden jól sikerül, akkor valami több lesz annál.

Ahhoz, hogy el tudjam kezdeni, jócskán vissza kell menni az időben. A történet 1996-ban kezdődött. Attila barátom kollégáitól hallotta, hogy valahol Tatabánya környékén lesz egy 50 km-es túra. Gerecse 50 néven indul holnapután. – Mondta.  Jó, akkor menjünk el! – Válaszoltam rá.

Reggel 9-kor találkoztunk Visegrádon, a Bertényi Miklós füvészkert előtt. A parkoló még szinte üres volt. Szokás szerint voltak kisebb eltévedések és késések, de sebaj. Az átlagosnál kisebb létszámban, kb 30-an vártuk az indulást. Ez, talán a kicsit hosszabb, 16 km-es távnak köszönhető. Az Apát-kúti völgyben, a Piros sáv jelzésen indultunk. A Kaán Károly erdőmérnök nevét viselő forrásnál lecseréltük az otthonról hozott csapvizet és megvártuk a legkésőbben érkezőket. Onnan már együtt ment a csapat, bár a sok patakátkelés egy kicsit széthúzta a társaságot. Nem a gyerekeknek okozott gondot a dolog...

A harmadik túránk igazán rövid, de annál izgalmasabb volt, legalábbis szerintem. A Pomázhoz tartozó Kiskovácsi településrészre hirdettem találkozót. Egy kis késéssel elég sokan össze is gyűltünk. 23 gyerek, 27 felnőtt és 1 kutya alkotta a csapatunkat.

Túl vagyunk az idei második Sulikupa túrán is. Szép számban gyűltünk össze a kiindulási ponton. Egy kis késéssel, de nagyon lelkesen indult a csapat az "Egri vár" felé.

Íme a kétszázhatvankét éves, tettre kész csaj-csapat!
Ők négyen a Pilis hegyeinek üzennek most hadat.
Anna, Gabika, Zsuzsa, Teri otthagynak csapot-papot,
veszik a térképet, az itinert, és indítják a hadjáratot.
Anna a befejezetlen dél-dunántúli kéktúrát siratja,
ám a bősz csapat őt arra kalandozni most nem hagyja.

Lap tetejére