Októberben pótoljuk a tavasszal elmaradt harmadik túránkat. Az eredeti tervnek megfelelően egy kicsit rendhagyó lesz. Esztergom határában, a Sátorkőpusztai-kristálybarlanghoz túrázunk el. Ha már ott leszünk, le is ereszkedünk a föld alá. A BEBTE közreműködésével vezetett barlangtúrán vehetünk részt. Találkozó október 18-án (vasárnap) a 117-es út mentén lévő "parkolóban" ( a google segít odatalálni ) 9:30-kor.

A Kerek dombot jobbról megkerülve, együtt gyalogolunk a barlang bejáratáig. Ez mindössze 1,1 km, viszont szinte végig enyhén emelkedik az ösvény. Gyaloglásunk a térképen is megtekinthető! Mivel várhatóan sokan leszünk, több csoportban tudjuk majd megtekinteni a barlangot. Aki végzett, egyénileg, vagy kisebb csoportokban, a felfele megismert ösvényen tud majd visszatérni a parkolóba. 

Néhány fontos tudnivaló a túrával kapcsolatban:

-ezúttal csak a sulikupa 2020 túrasorozatba benevezett gyerekek és szüleik vehetnek részt a túrán, mert már így is kicsit sokan vagyunk,

-a barlangba 10-év alatti gyerekek nem mehetnek be, ezt vegyétek figyelembe,

-a kijelölt parkolóhely nem túl nagy, figyeljetek oda, hogy minél több autó elférjen,

-a barlang a Duna Ipoly Nemzeti Park területén található, a kijelölt ösvényről letérni és növényeket gyűjteni szigorúan tilos!

 

A barlangban minden körülmények között kb 10°C lesz, ennek megfelelően öltözzetek. Ruhátok várhatóan piszkos lesz, ezen ne lepődjetek meg. A barlangban van világítás, de ha hoztok lámpát, az nem árt. Sisakot biztosítanak a részünkre.

Remélem, a rendhagyó időpont és helyszín, valamint a sok szabály ellenére leszünk néhányan.