A 2009 óta működő eseménysorozat célja, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természetjárást. Vegyék észre a természet szépségeit. Érdekes helyekre jussanak el és esetleg izgalmas túrákon vegyenek részt. A sorozatban a 2020-as év során a résztvevők kilenc vezetett (5-15 km-es) gyalogtúrán vehetnek részt. A gyerekek az első túrán kapják meg igazoló (pecsétgyűjtő) füzetüket. Ennek ára 1000 Ft/fő, ezzel járulnak hozzá az egész éves program költségeihez. Három túrán való részvétel után egy kitűzőt adunk emlékbe, aki pedig legalább 6 túrát teljesít és ezt az igazoló füzetében a megfelelő pecsétekkel igazolni tudja, névre szóló serleget kap elismerésül.

A túrákon bárki részt vehet 5-99 éves korig, azonban csak általános iskolások (és kitartó nagyobb óvodások) jelentkezhetnek a túrasorozatba és a végső serleg díjazásban is csak ők részesülhetnek. A díjátadásra hagyományosan, a decemberi „Mikulástúrán” kerül sor. Igyekszünk körtúrákat szervezni, hogy az indulási és a végpont egy helyen legyen. A kiindulási helyekre való eljutást a túrázóknak kell megoldaniuk. Ebben számítunk a szülők aktív segítségére. Ismét lesz túra a Rám-szakadékba és természetesen az éjszakai túra sem hiányozhat. A túrák különböző nehézségűek és hosszúságúak lesznek, de mindenki számára teljesíthetőek. A résztvevők maguk választhatnak 6 vagy akár 9 nekik megfelelő túrát. Feltétel, hogy a 9 év alattiak csak szülői kísérettel vehetnek részt a túrákon. A részletekről folyamatosan értesülhettek honlapunkon, illetve aki jelentkezik a túrasorozatra, azt a továbbiakban majd e-mailben is értesítjük.

Jelentkezni a túrák helyszínein, lehet majd.

Várható menetrend:

1. túra: február 22. (szombat): Guckler Károly tanösvény Budai-hg. Táv: 6,2 km, szintemelkedés: 232 m Útvonal ITT!

2. túra: március 14. (szombat): Vezetett geotúra a Tihanyi-félszigeten. Túravezetőnk ismét Gutti Gabriella lesz. A túrára már 70 jelentkezés érkezett, ennél többet nem tudunk kezelni a terület adottságai miatt, így sajnos nem tudunk több jelentkezést fogadni! 

3. túra: április 5. (vasárnap) ebéd után: Barlangtúra, Esztergom határában, a Sátorkőpusztai-kristálybarlangban. Találkozó ITT!

4. túra: május 10. (vasárnap): Gyadai tanösvény (Naszály)

5. túra: június 13. (szombat): 

6. túra: szeptember 5. (szombat): 

7. túra: szeptember 19. (szombat): 

8. túra: október 10. (szombat): Éjszakai túra. Szalonnasütés a Pilis-nyeregben.

9. túra: november 7. (szombat):

 

Ráadás túra: december 05. (szombat este): A szokásos esti Mikulás túra Klotildliget vasútállomástól. 

A díjkiosztó 2020-ban is a Mikulástúrán lesz, azonban ez már nem számít bele a pecsétgyűjtésbe, tehát tessék az egész évben aktívan túrázni! 

A fenti menetrendet igyekszünk betartani, de a programváltozás jogát fenntartjuk!!! 

Az előző évi túrasorozatot támogatta a Magyar Természetjáró Szövetség. Ezúton is köszönjük!

 

 

2020-ban is szeretettel várunk mindenkit!