A bélyegzők a helyükön vannak, indulhat a "Pilisi vándorlás".

Friss hírek

Teljesítők

A Postai díjak emelkedése miatt nekünk is emelnünk kell a túrafüzetek küldésekor felszámolt árat. Mivel egy postakész A5 méretű boríték már 725 ft-ba kerül, március 1-től küldeményenként 700 ft-ot számlázunk ki. Köszönjük a megértést.  

A mozgalommal az a célunk, hogy minél több emberrel megismertessük a Pilist és a Visegrádi-hegységet. A 164 km hosszú vándorút végigjárásáért az ország minden szegletéből, akár több napra is érdemes ideutazni. Aki végigjárja a kijelölt útvonalat, és az ajánlott kitérőket, az valóban a Pilis vándorának mondhatja majd magát, hiszen szinte minden érdekes és látványos helyet megismer és minden különleges útvonalat végigjár. Mindemellett egyedi pecsétlenyomatokat is begyűjthet.

Az útvonalon 19 új, az adott helyet, vagy egy-egy település jellegzetes épületét ábrázoló bélyegző került kihelyezésre. Ezek mellett 5 helyen a már ismert és közkedvelt „Pilisi kilátások” túramozgalom bélyegzőjét, valamint szintén 5 helyen a megújult OKT bélyegzőket kell igazolásként használni. Ez összesen 29 pecsétet jelent.

 

Az igazolófüzet megvásárolható:

- Piliscséven a virágboltban. A virágbolt márciustól novemberig a Béke út 68. szám alatt működik, novembertől márciusig pedig a Hősök tere 1 szám alatt!

- Leányfalun Tóth Gábor tagtársunknál (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

-- Hiripi Gábor tagtársunknál 1082 Budapest, Baross u. 84. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

- Hiripi Gábor tagtársunknál 2119 Pécel, Szent Imre krt. 57. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

- A dorogi uszodában minden nap 6-20 óráig (illetve, nyitvatartási időben)

- A füzet kérhető postai úton az Egyesület e-mail címén ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A túrafüzetek postai szállítással történő megrendelésének menete a következő:

Már mi is átálltunk az elektronikus számlázásra (számlázz.hu-t használjuk), ezért e-mailben küldjetek egy számlázási és egy postázási címet (cég esetén adószámot is, sőt ha jól tudom, januártól már magánszemély esetén is fog kelleni az adószám). A számlát válasz email-ben küldjük, azon minden adatunk rajta lesz, ami az utaláshoz kell. Egyidejűleg postára is adjuk a füzeteket. Utaláskor, a megjegyzésbe a számla számát írjátok majd. A fizetésre 10 nap áll a rendelkezésetekre.

A füzet ára tartalmazza a díjazást (bronz jelvény). Nem tartalmazza azonban a díjazás postaköltségét! Arra kérjük azokat, akik postán küldik be füzeteiket, és úgy is szeretnék visszakapni azokat, mellékeljenek egy felbélyegzett válaszborítékot. Csak ajánlott levélben küldünk vissza füzeteket, illetve jelvényeket. 

Az elbírálandó füzeteket nem egyesületünk címére, hanem egyik tagtársunk címére várjuk:

Czövek András 2081 Piliscsaba Kisfaludy utca 3.

A leigazolt füzeteket a díjazásokkal minden hónap első hetében postázzuk vissza, összegyűjtve az addig beérkezőket. Kérünk legyetek türelemmel! 

A teljesítés menete:
A résztvevőknek Dorogról Esztergomba kell (jó nagy kerülővel) eljutni. A 164 km hosszú úton során a kihelyezett bélyegzőkkel az igazoló füzet megfelelő helyére lenyomatot kell készíteni.
Ha összegyűjtötted az összes lenyomatot, a füzetet személyesen, vagy postai úton el kell juttatnod egyesületünkhöz.
A teljesítés kezdőpontja és időtartama nincs korlátozva, továbbá rád bízzuk, hogy mekkora szakaszokra bontod és az egyes szakaszokat milyen irányban járod végig.
A teljes útvonal jelzett turistautakon halad, de a jelzésváltásokra figyelned kell!
A jelzett úton haladj, ne tégy kárt az erdő fáiban, növényeiben, állataiban! Tartsd be az aktuális tűzvédelmi szabályokat!

Az igazolófüzet:
A füzet tartalmazza a tulajdonosa nevét, címét. Tartalmazza a bélyegzések helyét, az útvonalat táblázat formában, az érintett települések rövid bemutatását, támogatóink nevét és néhány hasznos információt a sikeres teljesítéshez. A füzet ára 1500 Ft/db. Postázás esetén, küldeményenként 700 Ft-ot számolunk fel.

Díjazás:
A teljesítők elnyerik a „Pilis vándora” előkelő címet! Őket sorszámozva rögzítjük, és egy bronzjelvénnyel jutalmazzuk. A túra többször is teljesíthető, de a díjazás nem változik!


Tintapárnát feltétlenül vigyetek magatokkal!


Az útvonal rövid leírása:
Dorog – Kesztölc – Fekete-hegy – Pilis-nyereg – Piliscsév – Nagy Kopasz – Piliscsaba Klotildliget – Pilisszántó – Pilis (Boldog Özséb kilátó) – Pilisszentkereszt – Som-hegyi kulcsosház – Hosszú-hegy – Csobánkai-nyereg – Kevély-nyereg – Nagy Kevély – Kevély-nyereg – Oszoly – Pomáz – Kő-hegyi turistaház – Vörös-kő – Pilisszentlászló – Bertényi füvészkert – Pilisszentlászló – Prédikálószék – Dömös – Dobogókő – Pilisszentlélek – Pilismarót – Vaskapu turistaház - Esztergom


Az útvonal részletes itinere Dorog - Esztergom irányban innen tölthető le!

Az útvonal részletes itinere Esztergom - Dorog irányban innen tölthető le!

Útközben háromféle bélyegzőt kell keresned, ezeket a lenyomat helyén is feltüntettük.
        PV        A Pilisi vándorlás saját bélyegzője
        PK        A Pilisi kilátások túramozgalom bélyegzője
        OKT      Az Országos kéktúra bélyegzője

 

Az útvonal táblátat pdf formátumban letölthető innen!

A bélyegzők pontos helyének leírása innen tölthető le!

Segítségnek itt található néhány fotó!

Az útvonal GPS track-je is letölthető már!