A 2009 óta működő eseménysorozat célja, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természetjárást. Vegyék észre a természet szépségeit. Érdekes helyekre jussanak el és esetleg izgalmas túrákon vegyenek részt. A sorozatban a 2023-as év során a résztvevők kilenc vezetett (5-15 km-es) gyalogtúrán vehetnek részt. A gyerekek az első túrán kapják meg igazoló (pecsétgyűjtő) füzetüket. Ennek ára az idei évben nem terheli a résztvevőket, de adományokat természetesen elfogadunk érte. Három túrán való részvétel után egy kitűzőt adunk emlékbe, aki pedig legalább 6 túrát teljesít és ezt az igazoló füzetében a megfelelő pecsétekkel igazolni tudja, névre szóló serleget kap elismerésül.

A túrákon bárki részt vehet 5-99 éves korig, azonban csak általános iskolások (és kitartó nagyobb óvodások) jelentkezhetnek a túrasorozatba és a végső serleg díjazásban is csak ők részesülhetnek. A díjátadásra hagyományosan, a decemberi „Mikulástúrán” kerül sor. Igyekszünk körtúrákat szervezni, hogy az indulási és a végpont egy helyen legyen. A kiindulási helyekre való eljutást a túrázóknak kell megoldaniuk. Ebben számítunk a szülők aktív segítségére. Ismét lesz túra a Rám-szakadékba és természetesen az éjszakai túra sem hiányozhat. A túrák különböző nehézségűek és hosszúságúak lesznek, de mindenki számára teljesíthetőek. A résztvevők maguk választhatnak 6 vagy akár 9 nekik megfelelő túrát. Feltétel, hogy a 9 év alattiak csak szülői kísérettel vehetnek részt a túrákon, de a legjobb, ha minden gyereket elkísérnek a szüle. Így a túrák közösségépítő ereje még hatékonyabb. A részletekről folyamatosan értesülhettek honlapunkon, illetve aki jelentkezik a túrasorozatra, azt a továbbiakban majd e-mailben is értesítjük. A Sulikupa 2023-as szezonját támogatja a CO-OP Star Kereskedelmi Zrt. Piliscsaba. 

 

Jelentkezni a túrák helyszínein, lehet majd.

Várható menetrend:

1. túra: február 25. (szombat): 1-2 kör a Dera-szurdokban. Táv 4,7 vagy 6,7 km, a szintemelkedés pedig 161 vagy 220 m lesz. Mi mindkét kört bejárjuk. Akinek elég egy kör, természetesen azért is megkapja az igazoló bélyegzőt. Részletek itt!

2. túra: március 25. (szombat): medvehagyma szüret Pusztamarót környékén. 

3. túra: április 15. (szombat): Bölcső-hegy, Dömör-kapu.

4. túra: május 29. (szombat): Kalandozás a Nagy Somlyó környékén.

5. túra: június 17. (szombat): Szokásos kis kör a Rám-szakadékban, Dömösről indulva. Részletek itt!

6. túra: szeptember 2 (szombat): Garamkövesd környéke. Részletek itt!

7. túra: szeptember 23. (szombat): Új tanösvény a Zajnát-hegyeken.

8. túra: október 21. (szombat): Nagy Szénás

9. túra: november 4. (szombat): Esti túra az Eszperantó-forráshoz. Részletek Itt!

A díjkiosztó 2023-ban is a Mikulástúrán lesz. Az időpont azon múlik, hogy a Mikulás mikor ér rá, ugyanis akkortájt sok a dolga. A mikulástúra már nem számít bele a pecsétgyűjtésbe, tehát tessék az egész évben aktívan túrázni! 

 

A fenti menetrendet igyekszünk betartani, de a programváltozás jogát fenntartjuk!!! 

Az előző évi túrasorozatot támogatta: Piliscsaba város Önkormányzata. Ezúton is köszönjük!

 

2023-ban is szeretettel várunk mindenkit!