Következő Sulikupa túránkat Pusztamarót környékén tartjuk. A gyaloglást ezúttal medvehagyma szedéssel fogjuk kiegészíteni.

Találkozó március 25-én 9.00-kor Pusztamaróton az ifjúsági tábornál. A tábor a műúttól kb 4 km (nem túl jó minőségű, de lassan végigautózható), kövezett úton érhető el. Azért előtte megnézzük még! Sajnos, tömegközlekedéssel nem nagyon lehet ide jutni. Elnézést kérünk, azoktól, akiknek nincs autója. Próbáljatok összebeszélni valakivel.

Az idei év első Sulikupa túráját február 25-én, szombaton tartjuk. Címe: 1-2 kör a Dera-szurdokban.

Találkozó Pilisszentkereszt határában, a szurdok alsó bejáratánál lévő nagy parkolóban 8:30-kor. Táv 4,7 vagy 6,7 km, a szintemelkedés pedig 161 vagy 220 m lesz. Mi mindkét kört bejárjuk, de akinek elég egy kör, természetesen azért is megkapja az igazoló bélyegzőt. 

A 2009 óta működő eseménysorozat célja, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természetjárást. Vegyék észre a természet szépségeit. Érdekes helyekre jussanak el és esetleg izgalmas túrákon vegyenek részt. A sorozatban a 2023-as év során a résztvevők kilenc vezetett (5-15 km-es) gyalogtúrán vehetnek részt. A gyerekek az első túrán kapják meg igazoló (pecsétgyűjtő) füzetüket. Ennek ára az idei évben nem terheli a résztvevőket, de adományokat természetesen elfogadunk érte. Három túrán való részvétel után egy kitűzőt adunk emlékbe, aki pedig legalább 6 túrát teljesít és ezt az igazoló füzetében a megfelelő pecsétekkel igazolni tudja, névre szóló serleget kap elismerésül.

Hamarosan indul  a várva várt Mikulás túra ! Idén December 10-én szombaton este 17 órakor  indulunk útnak az erdőbe és kutatjuk fel  a szánról leesett ajándékokat.

 

Következő sulikupa túránkat november 5-én tartjuk. Ezúttal kicsit távolabbra utazunk és nem a Pilisben, vagy a Visegrádi-hegységben, hanem a Gödöllői-dombságban túrázunk majd.

Lap tetejére