Az idei évre 18 km turistaút jelzéseinek felújítására pályáztunk. A Magyar Természetjáró Szövetség el is fogadta pályázatainkat. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de ha valaki már csinált ilyesmit, az bizony tudhatja, hogy milyen nagy munka akár egyetlen kilométer szakszerű felújítása is. Ezt nehezíti még, ha az adott szakaszon több turistajelzés is halad fonódva, vagy, ha a szabványnál jóval nagyobb jelzések csúfítják a fákat. A szabályzat szerint, a nem gyalogos, a zarándok és a tematikus utakat nem kell felújítani, de a mi csapatunk nem az a csapat, amely fél munkát végezne. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen. 

Ez így is volt. Esztergom Búbánatvölgytől indultunk Pilismarót felé. A Piros sáv felújítása mellett természetesen a Lila m piktogramot is végig újra festettük. Kis fogásokkal haladtunk, Laura volt a segítségemre. Olyan sokszor jártuk végig az út elejét, hogy egészen megszerettem. Eszembe jutott még az is, hogy a Majális-forrást talán fel is újíthatnánk. Ehhez meg is kaptam a területi illetékes, Pilismaróti erdészet engedélyét. –Szóval még az is meg lesz hamarosan! Közben elindultunk a másik irányból, Pilismarót felől is. Ezen a szakaszon Horváth Gyöngyi volt a segítségemre. 

A sok utazás kipihenésére belekezdtem egy közelebbi szakaszba is. A Ságra sávot is bevállaltuk, a Kapisztrán-kunyhó és a Pilis-nyereg között. Ez volt a kedvencem. Végig hatalmas, sima törzsű bükkfák szegélyezték az utat. Ez minden jelzésfestő álma. Ezzel az 1 km-rel hamar végeztem is. 

Következett egy nagyobb fogás, Pilismaróttól Pilisszentlélek felé, majdnem az Égett-hársig. Egészen pontosan a Felső Ecset-hegyig. A szakasz érinti a Hirsch-ormot is. Aki már járt arra, az tudja, hogy oda még üresen is nehéz felmenni, nemhogy még festékeket és egy csomó szerszámot cipelve. A táv is sok volt, de csak a végére értünk. Erre csak a Piros sáv vezet, mindössze a PO kiágazásainál kellett egynél több jelzést festeni. A szakaszon Rácz Jánosné (Ica), Rácz János, Horváth Gyöngyi és Tóth Dani voltak a segítőim.

Maradt még, a P+, ami a Lila m jelzéssel együtt vezet a Savó-kúti tisztás felől Basaharc felé. Ezt, természetesen mindkét jelzést a Hosszú-hegyi Piros Δ elágazásig vállaltuk. Szívesen elmentem volna egészen a Hideglelős-keresztig, de arra már valaki más vállalkozott. 

Eközben Klotildliget környékén is zajlottak a munkák. Krasznai Gyöngyi, Bobák Laci és Bobák Peti a Sárga körsétautat festetté újra. Itt is voltak egyéb fonódó jelzések, természetesen mind megújult.

Nem maradt más, minthogy ez úton is köszönetet mondjak a Piliscsabai Természetjáró egyesület azon tagjainak, akik részt vettel a munkákban (Rácz Jánosné, Krasznai Gyöngyi, Rácz János, Bobák Laci, Bobák Peti, Tóth Dani, Bohner Laura. Valamint Hohváth Gyöngyinek, aki csak úgy jelentkezett, hogy Ő segítene. 

Használjátok az utakat, és ügyeljetek azok tisztaságára!

Jó túrázást!